Edeke blogja

Internet
Edeke•  2018. január 20. 20:59

A Géplakatos

 

Vannak posztok, melyek elé nem nagyon lehet mit írni. Ilyen Ütvefúró mai írása is. Talán csak annyit, hogy olvassátok el, utána lesz min gondolkodni.

 

 

„Aki kint dolgozik, az mindig megkapja, milyen könnyű neked, mert jól keresel. Meg hogy jól éltek. Ám tessék elhinni, hogy nem minden történet végződik happy enddel. Iszonyatosan nagy rajtunk a nyomás, és ezt csak az látja át, aki benne van.

A Géplakatos harmincas évei közepén járt. Nem kifejezetten sportos testalkatú, mégis nagy fizikai erővel és széles vállal rendelkezett. Haját általános iskola óta rövidre nyírva hordta, erősen őszült már. Metsző kék szeme volt. És állandóan borostás. Mindenki szerette, rá mindig lehetett számítani. 

2010-ben lakáshitelt vettek fel a nejével, friss házasokként. Vidéki viszonylatban jól keresett. A svájci frank drágulására azonban senki nem volt felkészülve. A banki hitel nem volt erőszak, inkább úgy mondanám, hogy mertek nagyot álmodni. Amíg a kezdeti 7 millió nem emelkedett 12-re, addig nem volt gond. 

Először Ausztriában, majd a nagyobb pénz reményében Svájcban dolgozott. A melóhelyre ő ment be először, majd ő ment el utoljára. Mindenhol megbecsülték, mert jó és szorgalmas szakember hírében állott. 

A főnöke egy idő után rákérdezett, miért hajt ennyire. Bankhitel. Ez az egy szó többet mond 1000 mondatnál. A főnök megértően bólint. A géplakatos tekintetéből kiolvassa a világfájdalmat, a kétségbeesést, és a tenni akarást. Innentől kezdve naponta 2 órával tovább maradhat, mint a többiek. 

A Géplakatosnak csak egy kérése van csupán, kéthetente szeretne hazatérni a családjához, hogy viszontláthassa a kislányát. Úgy is lett, kéthetente kapott 3 napot. Ám hiába, a nagy távolság miatt ebből csak egy nap marad. Az indulás előtti nap is túlórázik. Haza szinte aludni jár, de a család előtt nem mutatja. 

Bizakodva már a jövendőt tervezi, az ősöreg Astrát egy 10 éves Focusra szeretné cserélni, emellé egy balatoni nyaralást lát még lelki szemei előtt.

Egyik otthoni látogatása alkalmával az óvodában fényképet kérnek a családról. Mivel nem sok képük van, ezért a Géplakatos kitalálja, hogy menjen az egész család a fényképészhez, pár fényképet csináltatni. 

Amikor az ünneplő cipőjét keresi, véletlenül rábukkan vagy 15 pár cipőre (amik eddig nem voltak ott), amelyek bizonyára a nejéhez tartoznak. Halkan kérdőre vonja a feleségét, hogy mi ez. 

A nő azonnal ordítva támad: „Ez mind régi, meg különben is, csak 3 ezer volt darabja!”. A bűvös 3 ezres szám. Valami ördögi logika folytán a nő úgy gondolja, hogy az nem fáj, tudja, a férjénél ez a határ. Ennél az összegnél nem mer többet mondani. 

Ekkor tudatosul a Géplakatosban, hogy a haza küldött pénz, amit minden hó végén küld, nem feltétlenül a rezsire, gyereknevelésre, meg úgy általában az élethez szükséges dolgokra megy el. Legyint, már mérgelődni sincs ereje. Különben is, ez most a gyerek napja. 

Elmennek a fényképészhez. Ezeken a képeken mindenki boldognak látszik, büszkén és boldogan mutatja a kislány az óvodában a friss képeket. 

Másnap együtt viszik a gyereket óvodába, de előtte betérnek a helyi kávézóba, ami az ottani agrárbárók törzshelye. 

- Talán szabadságot kaptál? - kérdezi egykori osztálytársa. Jól tudja, hogy kényszerűségből kint dolgozik a Géplakatos, de azért csak firtatja. Ennek az embernek az most a legnagyobb gondja, hogy az éppen soron következő X5-ös, vagy X6-os terepjárót vegye meg a nejének.

De előtte még kihasználja a lehetőséget, hogy jól beletörölje a lábát egy olyan emberbe, aki a mindennapi fennmaradásért folytat kétségbeesett küzdelmet. A Géplakatos maradék önbecsülése egy pillanat alatt elillan. A gyerek miatt csak jópofát vághat, más esetben már régen kirángatta volna ezt a beképzelt majmot. 

Ezek is érdekelhetnek

Ráment az életem a külföldi munkára

Nem akarunk hazamenni éhbérért

Egy angliai magyar hoteltakarító hétköznapjai

Eljön az utolsó este, a búcsú ideje. 

- Apa, ne menj! Hiányzol nagyon! 

A mindig szálfaegyenes tartású ember ebben a pillanatban megroggyan. Kezével barackot nyom gyermeke fejére, közben fejét kissé oldalvást fordítja, hogy ne látszódjon hogy fátyolos a tekintete. 

Ezt az érzést csak az tudja átérezni, akinek gyereke van. Mindent elviselsz, a kialvatlanságot, a kemény munkát, de azt, amikor a gyerek sírva, elcsukló hangon a szemedbe néz, és azt kérdezi, hogy meddig tart még ez, azt ép ésszel nem lehet kibírni. 

- Ne sírj, kislányom, csak tízet kell aludni, és találkozunk megint - próbálja nyugtatni az apa a gyermekét. 

Az igazat nem mondhatja el, a gyerek úgysem értené meg, hogy legalább még 1 évet kell távol lennie. Ezen az estén két mesét mond el. Majd utána hosszú perceken keresztül némán szorítja magához gyermekét. A 6 éves kislány zokogva sírja magát álomba, de az apuka sincs sokkal jobb állapotban. 

A meseolvasás után jön még egy kellemetlen beszélgetés a nejével.

- Tudom, hogy értünk csinálod, de ezt én nem bírom tovább. Nem győzök egyedül mindent. A munkát, a gyereknevelést, a háztartást. Minden a nyakamba szakadt. Ezt én egyszerűen nem bírom. Érted? - fakad ki a feleség.

A Géplakatos érti, hogyne értené. Ám erre a problémára nincsen jó válasz. Teljesen tehetetlen. A Géplakatosnak már mindegy, hogy melyik ujjába harap. Sajnos úgy néz ki, megnyugvást már sehol se talál

Hajnal fél 4-kor indul. Jó időt fut, 6-kor már Hegyeshalomnál átlépi a határt. Ezen a reggelen ezer és ezer ember az útitársa, mind a túlélésért küzdenek. Ők mind, akik nyugatra tartanak a pénz szajhái, és a munka rabszolgái. Nincs más választásuk.

Küzdeni kell a jó tempóért és az előítéletekkel is, főleg, ha régi autód van. Az autója se mai gyerek. Egy 17 éves F Astrával jár ki dolgozni. Viseltesnek látszik, de jól karban van tartva, saját maga szereli. 

Levillogják a belső sávban, pedig vannak előtte. Nem feltételezik róla és autójáról, hogy képes tartani a forgalom ritmusát, mégis megindul, mikor szabad lesz előtte az út. 

A mutató lehorgonyoz az állandó 140 környékén. Így haladni is tud, és mégse büntetik meg. Az előbbi türelmetlen autós szépen lekopik. Ezek szerint mégsem volt annyira sürgős neki. 

Innsbruck környékén egy óvatlan pillanatban elbóbiskol, csak egy szemvillanásnyira, ám ez is elég, hogy az autójával az utat szegélyező fák közé repüljön. Egy kétségbeesett mozdulatával a szellőzőre kötött kulcstartó felé nyúl, melyen a gyermeke képe van. Utolsó gondolat a kislánya, utána elsötétül minden... 

A tűzoltók fél órával később feszítővágóval felnyitják az összetört autót, de már csak a géplakatos teljesen összeroncsolt testét találják meg. Élettelen keze még mindig a kulcstartót szorítja. 

Még a sokat próbált tűzoltóknak is teljesen ledöbbennek. A vonulós tűzoltók közül az a 3 ember, aki a roncsnál dogozott, a műszak végén leissza magát. Ők is családos emberek. 

A feleség külföldi számról telefonhívást kap. Azonnal felveszi, hiszen a férjének is állandóan változó a hívószáma a külföldi szolgáltató miatt. Felveszi, belehallgat, de nincs ereje végighallgatni a másiknak a mondandóját, a telefon hangosan koppan a padlón. 

Ezen az estén a 6 éves kislányból azonnal felnőtt lesz. Sajnos ahhoz már nagy, hogy megértse, apa nem jön többé. Zokogva borulnak össze az anyjával. 

Egy újabb család élete ment tönkre. 

Nyugodj békében, Géplakatos!”

 

http://hataratkelo.blog.hu/2018/01/20/a_geplakatos

Edeke•  2017. szeptember 10. 19:11

Erotikus vers. +18

Kedves Edeke!

A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Ennek érdekében sajnos nem áll módunkban közzétenni felnőtteknek szóló, erotikus műveket, ezért az alábbi versedet sajnos el kellett utasítanunk.

Jaj, e világ szörnyű kínban esend!

Mi vaaaan?
Nem értem, a világnak
mi a baja?
Ma a
világvégi
hangulatba oltott
kicsi csacsi oktondi elmék
fejében apró cseprő szellemképként
leképezett emlék
a béke!
De nem a világvége.
Hát mi ez az undi-bundi hangulat,
hogy
nem szeretlek, más vagy,
B-s vagyok, te A-s vagy?
Ez marhaság, kérem!
Ez nem érem,
minek két oldalára vastag cirillbetűkkel
van odaondolálva,
hogy több oldala van minden pentagonnak.
Ez egyoldalú világ,
de a gond nagy!
Elmondom, mi a megoldás,
figyelj,
okulj,
Talán tinó leszel
ettől.
Olvasd jól innentől:
Nyújtsunk kezet a zsidóknak!
Buddhistákat hívjuk el vadászni!
Muszlimoknak rajzoljunk Allahhot!
Kereszténnyel menjünk orgiázni!
Mindenkivel, akit csak meglelünk,
kezdjük el a közös életünket,
talán így a nézeteink elől
göröngyeink egyszer majd eltűnnek!!!
Értitek?
Értetek szóltam,
s e magányos szólam
rólatok szól,
és nem rólam,
mert én tudom,
hogy egy lyukon
át suttogott
panaszos szót nem hall meg senki,
de ha nem hal meg senki, többé
olyan okkal,
hogy terrorista végez sokkal,
vagy kiírtja egy nép a mások
által képzelt szép világot!
Mert megértjük a másik embert,
ha okosan állunk a témához:
Térdepeljünk le Évához,
és köszönjük meg tettét,
hogy észt adott a fejbe ,
és hálánk ne legyen más,
mint az egy az egybe,
hogy hiába zavart ki a teremtő
a paradicsomból minket,
van annyi eszünk, hogy megteremtjük
a paradicso-munkat.
Hé!
Mért nem szólsz, ha untat?

Visszautasításunk semmilyen formában nem számít véleménynyilvánításnak. Köszönjük megértésedet!