Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Visszacsatolás
Essran_Rothmor 2020. február 25. 14:54 olvasva: 123
Perifériára szorult lelkek vagyunk,
Hol, sűrű cseppekben folyt a könny,
S becsületünk sok csorbát szenved,
Hogy életünk hossza, legyen a legszebb.
Gagyognak a zöngés-zöngétlen párok,
némán tátogó halaknak fejei csücsörítenek,
S a lényegi mondandót csak az írógép
lüktető kattogása tolja, betűről betűre,
balról jobbra.
Kocsonyás, sikamlós talajon csúszunk,
mint hatalmas amőbák a táplálékért.
Bekebelez, nem enged semerre,
csak ha erőszakot táplál be az elme.
Kínzó fájdalom ér, ha lenyelnek,
Mert ellöknek, s megemésztenek.
Fogysz bőszen, s a lelked apad,
Mert útvesztőbe engedted magad.
Rézsút vágják beléd a kardok élét,
hogy a forradás kacska legyen és
roncs idegek hálózata tömje be a rést.
Sorvadjon el végre minden idegvégződés!