Léleksziluettek
VersMagyarként halok!
Magyarnak születtem, magyarként halok,
s magyarul szólnak hozzám az angyalok,
mit igért az élet, kis hazám tán felèbred,
múlt könnyein csónakázva eléget
minden fàjdalmas törtènést végleg,
megjönnek a szép boldog élhetések,
s kihajtanak az elültetett vetések,
mosolyra mosoly oldott vàltozás,
az álmok jövőre szoprán hangolva,
s a boldogságban szívesen barangolva,
Magyarnak születtem, magyarként halok,
magyarul szólnak hozzám az angyalok!
Èvszakok
Szél röptet haldokló levelet,
űzi, hajtja avarnak,
s az ősz ad hideg keretet,
amit a szél kavargat,
Elvetèlt a nyàr, tüzes álma,
barnàra váltott ,
rozsdafoltos lett meleg bája,
sötèt festékbe mártott,
Kis cinkèk magot keresgélnek,
vasfüggönyt horgol a fagy,
a kányàk károgva zenélnek,
dióra izgul a varjúagy,
A platánok fàzósan összebújnak,
alattuk màr deres a pad,
az èlet hangjai elvonulnak,
a múlás is valahol elakad,
Hisz a tél ígèrete, mi màs, ..a tavasz,
mely újjulàst varàzsol,
lehet az idő akármilyen ravasz,
az ébredés , elmúlàst is eltanàcsol...
Megbotozva...
Mosolyog az èlet kanàlisa,
mindent elnyelőn, tàtott szàjjal,
azt súgja helló,szevasz, szia,
elmúlsz a hervadó vàggyal,
kisért a múlàs abban a percben,
mikor csak rá gondolok,
nem lesz dal magas tercben,
ràncolódnak tovàbb a homlokok,
mèg èbredek az igèretes fènnyel,
nem lakható a kisérő àlom,
megbaràtkozom a ténnyel,
hogy ez lesz az utolsó bàlom,
valami késett alkalom kisér,
lèpcsőkön torzan botladozva,
csak làmpàt oltva ígèr
èveket, hàton megbotozva,
Hervadàsunk...
Látom szemedben a sok szép képet,
mit együtt éltünk át,
veled csak csodával èrhet véget,
e szívet érintő kiràndulás,
Mulandóságunk sétáló felhő,
a szived mègis kezemben,
s ha nap az egekben felnő,
lelket rengetünk szeretetben,
Éltünk során változtunk sokat,
ráncokat gyűrt ránk az élet,
talán nem mostunk mindíg fogat,
s a pörkölt néha elègett,
A macska nyávogott az ételért,
s a porszívó volt hogy bedöglött,
elmúlt minden mi vèget èrt,
nem volt ki teljessé könyörgött,
Ennyire telt az èletünkből szervesen,
hervadásunk marad a miènk,
s nem kérdezi senki kedvesen,
szèp ez, de mègis mièrt?
Eredet...
Belenyúltál a mába remegő kézzel,
sorsodat felzabálják a holnapba kábítók,
kenegetnek a kísérők hamis mézzel,
s rád vadásznak a kètes csábítók,
vértelen háború, s mègis élet a tèt,
minden napod halálra kikèpzett,
magadèvà tennéd akárkièt,
bárki lehet az èletből kivèrzett,
szorgosan kergesd a múlás terhét,
a vèlt idők görcsös kellemetlensègét,
lágyítsd meg érte az èrtetlen kergèt,
univerzumi eredet embertelensègèt,
hisz nem tudod, honnan jöttèl,
mièrt és merre visz rövid utad,
úgy nèz ki itt kicsit kikötöttèl,
látod mègis feneketlen kimert kutad.....