Rika

Elfáradt bennem a semmi,

Elsírom dalom telihold,

Lantom kopott golyóstoll.

Tintájának fakó férce,

Lelkem tűnékeny érce.

Elsírom dalom telihold,

A dalt mi sosem volt,

Ritmusa mégis bennem szólt,

De minden szólam puszta holt.

Ma elsírom neked telihold,

Mi sosem lesz és sosem volt.

Puszta kövedre lelkem leejtem,

Ringass míg a dalt elfelejtem.

Játék vagyok a kezedben,

Legyen éjjel vagy legyen akár nappal,

Leomló alkonyat vagy pirkadó hajnal.

Köröttünk lehet magány és sűrű bánat,

Tekintetem percei mindig megtalálnak.

Reggelente kócos tükröm mosolya

Az ajkaidon csillan vissza rám,

Nappalom szélkeringő gondolata

Feléd húz, téged vágyón kíván.

Az alkonnyal hozzád simulok,

Akkor megérintem lelked,

Szíved ritmusából érezni fogod,

Ott lüktetek benned.

A gyönyörű éjjelben megannyi a bánat,

Ne adjunk több fájó könnyet a világnak.

Lángoljon az öröm benned és bennem,

Hisz itt vagyunk, együtt, csak mi ketten.

Emlékszem arra a tavaszra,
Testemben kihűlt vágyakra,
Megtört keserű szívemre
Álomtalan üres lelkemre.

Ugyan úgy kelt a hajnal,
Hidegen süvöltő zajjal.
Eltűnt a város mögöttem,
Utolsó vágyam követtem.

Nem bíztam és nem hittem,
Csak hagytam had vigyen
Ragadjon magával a hév,
Ez volt az utolsó esély.

A város zaját elhagyván,
Messzi tájakon suhanván
Egy idegen szólt hozzám
Némán, a mosoly hangján.

Hangjában gyengédség
Lelkében édes béke
Szemeiben tükröződött
Szívének tűzörvénye.

A világot mint lyukas garast
Úgy dobtuk a semmibe.
Hittünk egymás szívében,
Hittünk a szerelemben.

Elillantak az évszakok.
Nyár az ősz a téli fagyok.
Napjaink könnyekkel folynak,
De tudjuk, szebb lesz a holnap.

Egymásba szőtt kezekkel,
Hittel és reményekkel
Így várjuk az új tavaszt,
Hogy eljön, s örökre itt marad.