Janus blogja

Irodalom
janus•  2019. november 17. 22:44

késő ősz

 

feje búbja sem látszik

messze jár a nyár

tócsa szélen fagy játszik

hófehér a sár

dermed a víz kész üveg

ősznek torztükör

avar szőnyegen tipeg

bokor aljba dől

élet fáján itt vagyok

mint egy vén levél

fog az ág mint vasmarok

süvít tép a szél

remeg a fa ág recseg

elpattan a szár

terhet ejtő fellegek

lágy paplana vár

hópelyhek között kering

létem eltűnő

sírom fölött fehér ing

és fekete kő

janus•  2019. november 16. 22:38

ősz csoszog

 

koldus az ősz nincstelen

zsebe üres végtelen

gyérült füvön  csoszog lába

tapogat a félhomályba

 

köd kabátja csupa luk

résén mezők kis faluk

lomha varjak szárnya lebben

sötét foltok hideg csendben

 

tópartjára fagy hever

víztükörre rálehel

sápad a nád és a gyékény

hold apó ül felhő székén

 

kerek arcú öregúr

fénymosolya  rásimul

öreg őszre tóra házra

kémény szőtte vitorlára


janus•  2019. november 12. 20:46

csendet horgol az idő

 

horizontra hull a nap

bokrok ága  lángra kap

narancs robban száll a fény

vércsík az ég peremén

megsápadó fellegek

suttogássá lett szelek

est ölében alszanak

nem bújnak már rügyszavak

csendet horgol az idő

úgy terül mint keszkenő

szép menyecske kézfején

fehéret fed feketén

 

janus•  2019. október 26. 22:42

tél-idő

 

néha túl mély a víz

a víz mi körbe fog

sötét hideg örvény

szívemben forog

csendeket csavar

hínár csendeket

a dobbanás körül

szólnom nem lehet

 

ma is mély a víz

a hullámon törés

és odakint a parton

a világ is kevés

hiába dobja

mentőkötelét

nem kapaszkodom

megöl ez a lét

 

néha túl mély a víz

a víz mi körbezár

magány szele fúj

fagy a láthatár

hófehér  leple jön

szűkül már a lék

sóhajom fennakad

fagyott buborék

 

janus•  2019. október 24. 19:04

Tisza-kép

 

vízre léptek az  álmos fények

part alatt lapulnak az éji sötétek

még suttog a csobogás  a part kövén

melyen lustán könyököl egy rönk-szirén

halk madárdal röppent fal a kompra

mely fölött magasan egy felhő vitorla

vörös szegéllyel de hófehéren

felsóhajtott álmaink vitte éppen

törékeny remény bujkált a fákon

cinke fészkébe ült ringó ágvillákon

várta hogy fátylát fényéről ledobja a nap

hogy a sugarak a Tiszában pajkosan játszanak

mintha csillogó ezüstpénz peregne

olyanná lett a hullám s a folyó medre

a visszaszökő nyár lubickolt a vízen

pedig ősz volt kinn bennem tél azt hiszem

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom