kicsisara blogja
GyászFájó érzés...
...ma nem maradt más hátra, mint túl élni az emlékezést, a hiányod...
Fáj a nem léted,
fájsz nekem.
Emlékszem azt mondtad ha egyszer nem leszel, akkor
" helyettem is legyél boldog"
🖤🖤🖤
S én már akkor tudtam, hogy nem mondtam igazat neked.. Ott hazudtam neked..
S ezt szerintem Te is tudtad..
Áruld el nekem, hogy csináljam?
Áruld el nekem, hogy éljem túl hiányod?
Áruld el nekem, miért fájsz még mindig?
Kedves Barátnőm!
Mit is mondhatnék neked ezen a szép de átkozott napon!
Szép, mert ma van a szülinapod, átkozott mert nem vagy velem, s nem láthatlak, beszélhetek veled!
Önző vagyok, mert hiányod megölt bennem mindent.
Emlékszem hamisan énekeltem neked a szokásos éneket, Te meg röhögve fogtad a fejed, s mondtad hagyd abba, de én nem tettem, mert ha már egyszer énekelnem kell "szenvedjen" az is akinek hallgatnia kell..
Az arcod előttem van, a kacagásod a fülembe cseng. Az emlékek napja ez, erősebb hiszen ma lennél 45 éves... S ma 45 darab lottó csoki tulajdonosa lennél. Bárcsak postázhattam volna..
Szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Boldog szülinapot, s remélem nem haragszol ha megkönnyezlek.
❤️❤️❤️
🖤🖤🖤
Nem megy.
.... nem megy az alvás, vasárnap óta, nem csak a pofon miatt, a megalázó szavak, a kislány fájdalma miatt. Pedig ezek mind nagyon fájnak. De ma a gyógyulás útjára léptem. Emberek között voltam. Féltem..Rettegtem. Ennyi. Végig kísér. Idővel azonban kevésbbé fog fájni. (nemigaz) A testem elfáradt. Öregszem :) lasaan elmúlók. Kiégtem. Ki kell mennem a temetőbe.
Úgy oda feküdnék melléd. Csak oda bújnék, nem búján, csak érezni a tested melegét. Hallani a hangod ahogy azt mondod, hogy szeretsz. Talán majd még egyszer hallom tőled ezeket újra. Emlékszem feküdtünk a beteg ágyadon, fogtuk egymás kezét, nevettünk, szerettük egymást. Boldogok voltunk. Anyukád aki ellenezte ezt.. mosolyogva figyelt minket. Apukád.. jaj de szeretett téged, de soha nem mondta, mindaddig amíg ki nem derült, hogy haldokolsz. Néztelek benneteket.. sírtam.. ott álltam kint.. te feküdtél .. a szüleid melletted.. nem akartam zavarni. Csak néztem.. integettél, hogy menjek be. Anyukád megölelt, fülembe súgta sajnálja amit tett ellenem, ellenünk. Fájtak a szavai.. de jobban fájt a nem léted gondolata. És amit nem mondhattam el, babát vártam. Szerelmünk gyümölcsét. Hálálod napján kimentem a padunkhoz, gyalog, esett az eső. Leültem. Ordítani akartam, de nem tudtam. A temetéseden nem tudtam részt venni. Sajnálom. Kórházban voltam. Elmentél és a babánk is. Mikor végre eltudtam menni, letérdeltem de nem imádkozni. Órákig ültem ott nálad. Csenden. Nem szóltam. Anyukád.. megvetéssel nézett rám.. kiabált velem.. sírtam.. azt mondta takaródjak el... nem akartam de nem is tudtam megmozdulni... megcsókoltam a sírod, felálltam és megkaptam a pofont.. hogy ki is vagyok én. Rá mosolyogtam és elájultam. A kórházban ébredve, egyedül voltam. Nem ettem, nem ittam.. sokkot kaptam. Anyukád bejött hozzám, megtudta, hogy miért nem tudtam ott lenni.. a szerelmem temetésen. Sírt.. nem tudtam átölelni.. nem tudtam szólni hozzá... megfordultam... a falat bámultam. Nyugtatokon éltem... ha hat a szer... újra ott voltál velem... s akkor aludtam el. Éreztem a karjaid, hogy átölelsz. Szeretlek!Mert három a magyar igazság..
.... avagy okoskodom, elmélkedek kicsit hangosan egy egy szó egyetelen szó ami szöget üt az ember fejébe s nem enged, ott motoszkál. De miért is teszem? Mert megtehetem... S való igaz, az ember ahogy egyre jobban öregszik, vissza tekint az életére, az átélt emlékein. Egy fajta bizonyítás arra, hogy igen is éltem, hogy léteztem.
Az emlék távoli, mégis olyan közeli. Az örök ábránd a tökéletes élet hajszolása. Mert ez volt akkor bennem.
Gondolatban leülök a kedvenc padomra, ahol süt rám a nap, érzem a melegét, ahol gondolataimba merülve, átélem az élet adta rövid örömét. Jaj fiúk.. :D akik már ugyan olyan vének vagytok mint én.. :D
Íme, hogy miért lettem olyan amilyen vagyok, hogy miért teszem azt amit teszek. Hogy miért menekülök. Hogy miért vesz körül a fal...
Az első szerelmem.. hogy Te miyen kedves vagy még mindig nekem. Érzem ahogy átölelsz, ahogy a szemedbe nézve, a boldogságot látom. Ej de messze vagy tőlem... de szeretlek Téged. A padunkon ülök, várlak.. tudom felesleges.. mert.. már nem vagy.. két évet kaptunk.. aztán... nem akarom le írni.. mert bár tudom, hogy valós de bennem még élsz.. emlékszel.. letérdeltél elém... azt mondat mindig velem leszel, mellettem, őrzöd az álmom. És én is vigyázhatok rád. Úristen.. mindent elvett tőlem.. adott és elvett.. a legszebbet vette el, Téged! örök szerelmem, mert Te vagy, voltál az én Egyetlenem.
És igen az őrület miattad van bennem. Mert mindenki más csak átmeneti volt, felesleges, mert az űrt, amit itt hagytál nekem, senki nem töltötte be. S már nem is fogja.. Ooo igen, megígértem, hogy boldog leszek, hogy élni fogok.. de Te is ígértél.