Ha a túloldalon a két árnyékkutya

Ha a túloldalon a két árnyékkutya

Ember, ha a túloldalon

a két árnyékkutya

a Félelem és a Fájdalom

megérzi a gyarló vér szagát

bizony rád talál és enni kér

akkor majd minden újabb nap

csak újabb éjszakát ígér

és nem lesz olyan értelem

melyben fogant oltalom

legyűrne érted minden halált

csak csupasz valód marad

és a csontodat rágó kutyák

és csak a száját tátó űr marad

mi meg nem született gyermekek

színtelen árnyait sikoltja reád

megaláz akkor bizony minden szüntelen

pillanat és az ürescsigaház-idő

recseg-ropog egyre meztelen talpad alatt

tántorogsz csak szégyen-pocsolyák

között a házadba költözött árnyak elől

tudod, hogy nincs hová menj

ha a szenny már átszivárgott szárnyadon

csak a szánalom marad és a hit

hát fogadd el a felfoghatatlant

túl a reménytelenen

a semmivel töri meg magát a végtelen

világtalan világ, mely önmagába bámul

összetörhetetlen tükörgömbön át

önmagába hatol és önmagának tárul

hogy önmagában hordja önnönmagát

de fényre álmodja magát a szem végül

Isten lelke lebeg a mindenség felett

a tarka föld fölé az ég csarnoka kékül

hát feküdj a napraforgók közé, mert lehet

hogy el kell menned, de a szeretet

- mikor húsod feloldja a hajnal -

betakar majd pár fürt angyalhajjal

és a bárány könnye benned

megszelídít minden árnyékkutyát