graffiti

zöld árnyalatok

fáknak az ott

páralapok

fényfonatok

színek a mába

a fűbe a fába

gombavilág

mosolyog rád

letörli arcod

rajzolja karcod

oda-ide

pont telibe

költözik élet

ahova éled

a világodat

virágnyomat

szállingózó álom

az én barátom

májusi zöld izé

a mindenkié

mégis egyedül

egyéni hegedül

rendületlenül

a csönd nyit kaput

á nem hazug

csak belső éned

éled

újra át nahát

s bont vitorlát

a mező az ég

összeég

s eggyé-válik

fuvolázik

nyárfapehely

e közti hely

kucsmagomba

szentgyörgynapra

itt terem

az életem

de ha mégsem

pont ez a jam

a zöld virágzik

s nem hiányzik

semmi sem

néma csöndben rejtelem

a rejtjelem

megfejteni minek is

tudja úgyis április

megin hétfő s megint hajnalodik

úh a naptár hogy el nem kopik

újra rigó fönn a fenyőn fütyül

nem is tudom áll avagy épp csücsül

csücsörít ez a reggel a mára

azért nem mászok fel fára

talajon maradok csak a lélek száll

úh hova visz majd ez a szál

nem tudom is már hova mék

ahol kenyér süti pék

s ha majd jó ropogós péket látok

kiírom az ajtóra hogy zárok

nah jó dobom az álmokat sutba

nem írom tovább a bla-bla

úgyis él tudod mindörökké ámen

hagy teljesítse magát az ómen

néhány rigó nyomja a bugit

gondolatot ébreszt hajnal

megfordítom az úszógumit

amarra úszik egy kardhal

én meg emerre evickélek

ahol a reménytelen élet

elvisz tényleg 

édességek bájos stégek

hívogatnak hogy kössél ki

nah ez baszki

csalogató mézesmadzag

s hamm bekaptad

horgász a pácban

rizs körettel

fázósan leng a levél

ez egy benga levél

á minek is írok

kicsinyes smúzok

ok okok szaladok a

szivárvány felé s az oka

csak mert arra van a cél...

vágyvirágok nyílnak

ez egy nyílt nap

visszabeszél az idő

épp nem látszik az a csillag

csak egy képmag

eltakarja az erő

fura délután ez meg az is

lehetne igaz is

de csak delelőn álom

levélként csüng ezüst 

körötte párafüst

alatta kis szobor álmodik

nem első álma talán a második

mögötte lonc szalad az égbe fel

virága alszik még á nem kehely

azt hiszem sárgát álmodik

ó a végén még ő is rászokik

közben a csend megállt a fa alatt

s talán örökre... ottmaradt