stapi blogja

Kritika
stapi•  2020. november 5. 13:46

Az én uram pállott majom…

Az én uram pállott majom…

(Petőfi Sándor: Az én torkom álló malom)

(Stílusgyakorlat)

 

Az én uram pállott majom;

Nem látja meg üres bajom.

Árva szívem éhét veri…

Ő csak a borát vedeli.

 

Nincsen nékem másik uram,

Jól kiszikkadt már a kutam;

Jő a szomszéd, hozza vedrét,

Tele tölti üres medrét.

 

Míg az uram hörpölget csak,

Ez portáján jó rendet rak.

Tíz percet fog csak az egész,

Miközben az bögrébe néz.

 

2014. április 14.

 

Elgondolkodtató, hogy némely dolog talán sosem történne meg, ha jobban figyelnénk egymás igényeire.

stapi•  2020. március 14. 18:26

Zaporozsec

Zaporozsec

(White Rabbit elbeszélése alapján)

 

              Történt egyszer, réges-régen, még a téeszek hőskorában, hogy volt a helyi termelőszövetkezetben egy vezető beosztású ember, Gyuri bácsi, aki az évek alatt olyan anyagi helyzetbe került, hogy szert tehetett egy Zaporozsec márkájú – a Tajga Réme, Záporeső, vagy egyszerűen csak Zápor-ként ismert – gépkocsira.

 

A történet a mi szempontunkból onnantól érdekes, hogy szerette volna átnézetni a műhelyben a „fiúkkal“, mert valami kis rendellenességet vett észre a működésében – vagy csak a hangjában(?)... Akik emlékeznek még rá, tudják, milyen Hofferre emlékeztető hangot hallatott.

 

Nos, ezt az újdonsült autótulajdonost abban az időben szerették megviccelni, kifigurázni a háta mögött, mert kissé esetlen, de nagyotmondó és büszke emberke volt. Így aztán amikor megjelent a műhelyben, a két szerelő automatikusan készenlétbe helyezkedett. Ahogy előadta a kérését – át tudnák-e vizsgálni az autóját –, a két szakember egymásra nézett, s rögtön tudta mindkettő, hogy mi a teendő.

 

              – Persze, Gyuri bácsi, hagyja csak itt! Egy-két hónap és kész lesz! – mondta egyikük, hogy ugrassa. Aztán az elképedt arcot látva engedékenyebb hangot ütütt meg, és mosolyogva hozzátette:

 

              – Egy hét múlva jöhet érte.

 

Nem várta meg az egy hetet, tűkön volt az öreg, hát három nap múlva visszament.

 

              – Mi van, emberek, halad az autó?

              – Halad, Gyuri bácsi, jöjjön, nézze meg!

 

A műhelyben terpeszkedett a Zaporozsec – kiterítve, mint egy robbantott rajz, az utolsó csavarig. Kaszni, motor, de még az önindító is a legapróbb darabokra volt szedve, minden a megfelelő táblán vagy edényben elhelyezve. Valóban úgy nézett ki az egész, mint egy szerelési rajz.

 

              – Atya viláááág!!! Mit csináltak maguk?! – és szinte sírva folytatta:

              – Muszáj volt ennyire szétszedni?!

              – Muszáj bizony, Főnök úr! – mondták kezüket széttárva, szinte egyszerre.

              – És... és... Emberek! Össze tudják ezt rakni?

              – Hááát... Megpróbáljuk, Gyuri bácsi!...

              – Miii??? Megpróbálják? Te Atya Úr Isten! Meg-pró-bál-ják???

 

Ekkorra az elképedése olyan mértéket öltött, hogy kezdték sajnálni. Na de a huszárvirtus csak akkor ér valamit, ha be van fejezve, így hát még egy kis olajat öntöttek a tűzre:

 

              – Gyuri bácsi... Ha mégse menne, majd kihívunk a szervízből valakit, aki ért hozzá...

 

Erre már nem talált szavakat az öreg. Megfordult és fejvakarva, morogva eltántorgott az irodák felé. Úgy gondolom, hogy egész életében nem tudatosodott benne, hogy a környék – ha ugyan nem az ország – legjobb szakembereinek táborából kerültek ide ezek a jobb sorsra érdemes, vicces kedvű emberek. Olyan helyeken dolgoztak előtte, mint a GANZ, a Csepeli Autógyár, a Finommecshanikai Művek, meg a Láng Gépgyár, melyek mindegyike világhírnévnek örvendett. (Nem is nagyon érthető, mit kerestek itt ezek a kiváló szakemberek – bár volna rá ötletem...)

 

              Nos, az egy hét eltelt, a gépkocsi újszerű állapotban csillogott a műhelyben, s az aggodalmasan belépő „főnök elvtársat“, alias Gyuri bácsit, a maga sajátos, egyenetlenül töfögő hangjával üdvözölte.

 

              – Jöjjön, Gyuri bácsi! – szólt az idősebb szerelő, akinek fia lehetett volna. – Látja, csak egy kicsit meg kellett szellőztetni az alkatrészeit, és máris tökéletes...

 

              – ...na és persze ez az egy hetes műhelyszag is sokat segített rajta... – kontrázott a másik. – Nem is tudni, hogy mitől, de végül mégiscsak meggyógyult!

 

Még talán a Zapi zajában is hallható lehetett, amint a nagy kő lesesik Gyuri bácsí szívéről – de legalábbis az arca erre utalt. S miután a láthatóan megkönnyebbült, kissé esetlen főnök elhajtott a csili-vili Zápor Jóskával, a két – valódi úriembernek bizonyult – szaki kezet fogott, és kajánul összekacsintva, elégedetten megveregette egymás vállát:

 

              – Ezzel megvolnánk, kollega!

 

Hogy ezek után mennyivel lett nagyobb elismerésben részük az uraknak – bocsánat, Elvtársaknak! –, azt nem tudom, de a gyanúmat nem is merem itt leírni, hiszen mégiscsak az egyenlőség jegyében lett megalkotva az akkori állami berendezkedés, és nagy biztonsággal állíthatom, hogy voltak tőlük egyenlőbbek is!...

 

2020. március 7.

stapi•  2019. október 4. 08:30

Verselemzés

Verselemzés

 

Magdikának versét nézem.

Közben elemzését végzem.

Nagy munka ez, de megéri,

végén a szerző is érti!

---

Ez a vers itt meg van írva,

olvasom én, bizony sírva...

Ez a két sor most átölel,

szívemhez jött egész közel.

 

Emez itt csak háborog, ni,

kint kell neki ácsorogni.

Úgy látom, hogy mérges volt itt

a költő, hogy ilyesmit írt.

 

Emez itt meg arról szól, hogy

a szerelem hamar elfogy.

S hogy az erény csapnivaló,

jobban jár az örök csaló!

 

Ez a szakasz békülékeny.

Mindent leír csendben, szépen.

Aztán jön a felkiáltás:

Senki sincs e Földön hálás!...

---

Nem addig a! - szól Magdika!

Az elemzés rút praktika.

Csak a Nap, a Föld, és az Ég

barátsága, mi ebben ég.

 

2019. október. 4.

stapi•  2019. szeptember 11. 10:31

Ki a magyar?

Ki a magyar?

 

 

Már sokan írtak erről – és mindennek ellenkezőjéről is. Én másként közelítem meg a dolgokat.

 

              “Magyar az, aki magyarnak vallja magát” – szoktuk hallani, s írásban is nyomaira bukkanhatunk, tömegével. Én mást vallok.

 

              – Olvass az arcokban! – hallottam sok pszichológustól, pszichiátertől.

 

Olvasok az arcokban! A MAGYAR emberre jellemző a keménység, de a figyelem is. Jellemző, hogy egy jobb megoldás reményében fel tudja adni az álláspontját, és elfogadni a „mégoly tébolyult“ ellenfele álláspontját is, mert előre gondolkodik, és megtanulta, hogy az ellenfél/ellenség taktikájából milyen előnye származhat, illetve azzal hogyan javíthat a saját megszokott cselekedetein. S ha hibásnak bizonyul is, tudja, hogyan lehet javítani rajta.

 

Kedves olvasóm, ne hidd, hogy a valódi magyar történelem a témája ennek az írásnak. Azt meghagyom a történészeknek. Jómagam inkább az eszmei, sprirituálís történésekkel szeretnék foglalkozni rövid írásomban. Rövidsége folytán nem térhetek ki minden állomására, így az esetleg megválaszolatlan részletekért előre is elnézést kérek.

 

           Tapasztalatom szerint az ateisták is hisznek valamiben. Ha másban nem, hát az istennélküliségben, ami aztán előbb-utóbb átcsap „istentelenségbe“. És ezt szívesen gyakorolják is. Persze elsősorban másokon, azaz másokra vetítik ki istentelenségük eredményét: a bűnt. (Jól látjuk, hogy miként vádolják meg a regnáló kormányt azokkal a bűnökkel, amit évtizedekig ők maguk követtek el. De ez politika, ezt hagyjuk meg a politikai elemzőknek.) De azt még ők is elismerik – gyakran hivatkoznak is rá –, hogy „a fejben dől el minden!“ Azaz: ha hiszed, hogy sikerül valami, az sikerülni is fog. És bizony sokszor úgy tűnik, hogy ez igaz is, hiszen példák sora látszik bizonyítani. Én a magam részéről ezt cáfolom, és cáfolja az IGE is. Istent kihagyva a számításokból nem jöhet ki jó eredmény!

 

De ez az eszmefuttatás nem vezet el bennünket annak a felismerésre, hogy: KI A MAGYAR? Az eddigiek inkább csak alapot adnak a felismeréshez.

 

Lassan hét évtizedes tapasztalatom és a sok-sok megjelenő írás nyomán arra a következtetésre jutottam, hogy csak a közvetlen kapcsolat, a közvetlen tapasztalat adja meg a választ.

 

Ebből következően úgy gondolom, hogy csak az lehet MAGYAR, aki képes akár évezredekkel előre gondolkodni a saját megmaradása érdekében. De ehhez az is szükséges, hogy a sok évezredes múlt történelmét pontosan ismerje, annak minden következményével, mondanivalójával együtt. Szükséges még hozzá az is, – és ezen most sokan felháborodnak, de valamikor majd maguk is megtapasztalják, csak sajnos akkor már késő lesz –, hogy ISTENT, a Teremtőt ismerje el MINDENEK UÁNAK, – így a történelem Urának is.

 

A mai viszonyok biztos támpontot adnak arra vonatkozóan, hogy hová visz, ha ezt sutba dobja az emberiség. (Nyugat-Európának vége! Most még rúgkapál, de – a megoldást az istentelenségben keresve – sorsa meg van pecsételve!) Magyarországon még pislog a mécses. Ó, csak ki ne aludna! Sajnos még az Isten-hívők között is vannak, akik a jelen állapotot pusztán az Ördög által provokált jelenségnek fogják fel, és elfelejtik, hogy a történelem Ura maga Jézus Krisztus! Kritizálnak – miközben a maguk útját járják. Kritizálnak – miközben nem adnak követendő példát. Kritizálnak – miközben az ellenfél/ellenség ármánykodását a magyarság felemelkedésének zálogaként ismerik el! Csak tudnám, mire volt jó az elmúlt 65-70 év???!!! Ha abból nem tanultak, akkor édeskevés a remény, hogy a jelen történései megváltoztatják nézeteiket. (Persze ha akkor „jól helyezkedtek“, akkor most nehéz megtalálni a helyes utat a politika dzsungelében.)

 

           Mivel rövidnek ígértem eszmefuttatásomat, lassan be kell zárnom. Úgy látom, hogy a MAGYARSÁG felemelkedését egyedül Jézus Krisztus oldhatja meg, ezért tanácsolom a kedves olvasónak, hogy tájékozódjon felőle. Immár több-ezer éve rendelkezésre állnak az iratok, amiből ismeretet és HIT-et lehet meríteni. Az így megnyert HIT viszont felemelkedéshez – de elsősorban az ÖRÖK ÉLETHEZ – nyújt alapot! Aki erre támaszkodik, erre építi fel az életét, az nem csak MAGYAR, de az eljövendő Újkor állampolgára is! Az ilyen ember ezután már nem önmagát, hanem embertársait szereti – és ez régen jellemezte is a valódi magyarokat.

 

Hogy itt, a földi életben ki a magyar? Aki ISTENT féli, és a többi magyarnak támogatást nyújt, és az ezzel ellenkező véleményt semmisnek tekinti. Keményen, de szeretetteljes szívvel viszonyul embertársaihoz, és a történésekben keresi az egyedüli megoldást adható ISTEN személyét, aki képessé teszi az embert a helyes úton járni! Az Ő törvényét betartja, és megveti a jelen kor ármánykodó, mindent elfogadó, bűnös életmódját! Az ilyen embert Isten is elismeri, megsegíti és felemeli! Az ilyen személy: MAGYAR! És itt most semmit sem jelent az, hogy ezt más nemzetek is elmondhatják magukról, a maguk elnevezésével kapcsolatban. Jelen írás kizárólag a magyarságot érinti – mivel viták vannak felőle, – és semmiféleképpen nem akarja a magyar népet más nemzetek fölé emelni. Ez egy helyi vita általam képviselt álláspontja az általános vélekedéssel szemben. Nem általános tehát, a felelősség csak engem terhel. Egyszerűen leírtam, hogy én hogyan gondolom. Ha valaki bolondnak tekint miatta, vállalom, és kitartok nézetem mellett.

 

Végső tanulságként tehát:

 

           Magyar az: akit Isten MAGYAR-nak tekint!

 

(MAGYAR – tájékozódj alaposan, hogy mit is jelent!!!)

 

 

2019. szeptember 11.

stapi•  2019. augusztus 28. 16:25

Az írás hatalma

Az írás hatalma

 

 

              A minap segíteni voltam egy kedves rokonnál. Többen voltunk, jól éreztük magunkat, a munka is haladt.

 

Szó szót követett, és valahogy elkottyintottam magam az egyik ember előtt, hogy néhanapján írok. Mivel kíváncsinak bizonyult, és a telefonján volt Internet-kapcsolat, megmutattam neki két-három írásomat, melyből az egyik négy és fél A4-es oldalnak felel meg. A rövidebbet, meg egyik versemet elolvasta, és tetszett neki – vagy legalábbis úgy tűnt. A hosszúba is belekezdett, s nagy érdeklődés közepette megszólalt: „..nagyon gazdag szókincsed van...“ Talán tovább olvasta volna, ha nem jön közbe valami dolog, amit el kellett intéznie, de annak végeztével már nem tért vissza hozzá, a feledés homályába veszett a „gazdag szókinccsel“ megírt iromány.

 

              Nos, hát ekkora hatalma van az írásaimnak. Mindössze abban bízom, hogy talán más tollakból származó műremekek esetleg érdeklik a nagyérdeműt. Mert akárhogy is nézzük, az írás MÁGIA. Kire így hat, kire pedig úgy... Némelyekre sehogy. :) Azt hiszem, ehhez is hit kell.

 

 

2019. augusztus 28.