stapi blogja
SzemélyesÁldjuk neved
Áldjuk neved
Nyuszi fut a kertek alján,
porzik még a libatop;
szellő táncol Rami haján,
szállnak a friss illatok.
Napfény ragyog, tiszta az ég,
kendő terül pázsiton;
ünnepelni fogunk ma még,
nem jár eszünk Párizson.
Nem költünk mi hosszú verset,
nem panaszlik sóhajunk,
de eltöltünk néhány percet,
s elfeledjük sok bajunk.
Csendességben, szeretetben
tekintünk az ég felé...
Nem szállt ima soha szebben,
mint dalunk, az Úr elé:
"Mily hatalmas, milyen bölcs vagy,
Urunk, Élő Istenünk!
Szereteted veszni nem hagy,
bizalmat benned vetünk!
Szeretünk, mert szereteted
éltünk előtt született!
Eljöttél, hogy megkeressed,
s megtartsd, ami elveszett.
Néked adjuk szíveinket,
fogadd hálánk, Jézusunk!
Tőled várunk igaz kincset,
áldjuk neved, Jó Urunk."
2017. augusztus 20.
Kutyaság
Kutyaság
Nem is tudom, hol kezdjem… Legjobb, ha az elején, igaz?
De próbálkoztam. A 10 db. tyúk már öreg volt, kivagdaltuk a lányommal és helyébe vettem 35 db. csirkét. Ebből lett később a bonyodalom, így a hízókról, kertről nem is beszélek, hiszen két évi keserves kínlódás után lemondtam - a lányomékkal együtt - a további kísérletezésről. Később a tyúktartásról is.
Nem sok nap múlva a ház melletti léckerítésen is akkora lyukat rágtak, hogy simán átjöttek az udvarunkba. A frász kerülgetett, mikor megláttam őket. – Mi lesz, ha a három éves unokámat megtámadják? – gondoltam... Nem mertük felügyelet nélkül hagyni egyetlen percre sem a saját házunk táján. Végül azt láttuk, hogy egy dróthálós taposórácsot tett a lyukra, de egyetlen szót sem szólt a kedves asszonyság, nem hogy elnézést kért volna. Kártérítés? Mit is képzelek én...
A kutyák gyönyörűen felcseperedtek, olyannyira, hogy a 160 cm magas kerítésen macskákat megszégyenítő ügyességgel másznak ki az utcára. Többeket megharaptak. Egy asszonyt annyira, hogy kórházba kellett szállítani – melyet a szomszédasszony vállalt is. Nem tudom, útközben milyen beszélgetés zajlott le köztük, de feljelentés nem lett. Legalábbis attól az asszonytól nem. Másoktól igen. Az egyik szomszédom sapkáját szedték le, amint elbiciklizett a kerítés előtt...
A feljelentés után már két ízben lett figyelmeztetve, hogy a kerítést magasítsa meg, vagy zárja hátra a kutyákat. Foganatja nincs. (Bár a vejemet megkérte, hogy hegesszen nekik egy kennelt, amit ő meg is tett... Pár napig voltak becsukva, aztán megsajnálta őket és kezdődött minden elölről. Mondtam is a vejemnek: „Te rosszul hegesztetted meg azt a ketrecet. Nem csak minden oldalról, de alul és fölül is be kellett volna hegeszteni!)
Nemrég kaptunk két aranyos kismacskát. Három hét után az egyik átment az udvarukba, és nem jött vissza többé. (Ezt nem rovom fel a szomszédasszonynak, hiszen az ő udvara, minek eresztettük oda. De azért mégis elgondolkodtató.)
Zárás képen kérdezem:
1., Minek vannak Magyarországon törvények, ha nem lehet foganatosítani?
2., Meddig tűrjük, hogy az állatoknak több legyen az élethez való joguk, mint az embernek?
Valódi törvényt akarok, amely megvédi a tisztességes embereket!
2017. március 17.
Fagyhatár
Farkas ordít. Ó, hideg van!
Nem vigasztal a lélektan.
Kályhám deres. Hold fényében
Szél duruzsol kéményében.
Vackom szakadt. Rideg szobám.
Zacskómban sincs vágott dohány.
Távoli, bús ének hangja
Létezésem nagyharangja.
2017. február 6.
Önarckép
Volt egy ember – kis bajusszal,
kopasz fejjel, mélabúsan.
Ez biz sokat tépelődött,
mit tegyen, vagy mit ne tegyen,
olykor bizony nagy mérgesen
gondja közé ékelődött.
Arra gondolt, hogy e világ
alma, mit a féreg kirág.
Mind elmúlik, valamit tesz,
nem becsüli meg e rossz kor,
– mért született ilyen rosszkor?! –
nem jut soha igaz hithez.
Elvégezte, hogy írni fog,
jól megrágja – bírja e fog!
Tollat vett hát a kezébe,
– papír, radír – zenit, nadír –
minden adott; téma: tapír –
csak erről ír a mesébe’.
Hálás dolog, mert ez állat
láttán sokan vonnak vállat;
ismeretlen köd homálya
fedi el e fajt e tájon,
s hogy kritika mégse fájjon,
nem fedi fel, mi a pálya.
Írta, írta, telt a papír,
megjelent a tinta-tapír,
s mire végzett szegény pára,
végórája jött a Földnek,
vége szakadt a nagy ködnek -
S nem írtak jót a javára.
2016. április 1.
Visszatérés (a szántóba)
Kimerülten ülök elé,
négy év óta sokadszor;
computerem tűri rendem,
s rám mered a monitor.
Nem tudja még, hogy e pofa
búcsúzni jött, hisz meddő!...
Hiába volt sok-sok beszéd,
felemelő, vagy feddő,
mit a mester szava vágott,
az a rend a porba hullt;
és a tüzes harci kedvet
betakarta már a múlt...
Jövő évtől visszatérek,
vár rám sok-sok jó barát,
s összeszedem az időnek
elhullajtott aranyát.
Vár rám a kert élő titka,
ásó, kapa, gereblye...
Édes emlékeket hordoz
valahánynak a nyele!
Ott kinn az Ég figyel reám,
olvas bennem, támogat,
hibáimmal szeret engem,
s szerez nékem álmokat.
Nincs ott semmi virtuális,
megfogható az anyag;
nem kell papír, nem a tinta,
sem versformáló szavak.
Költeményem bennem épül,
nem olvassa azt ítész,
más dimenzióban alkot
formát a Nagy Építész...
Azért ami eddig készült,
nem dobom el teljesen,
bár alig volt olvasója,
kevés bújta lelkesen.
Computerem őrzi majd még
kiadatlan műveim,
s unokáim egyszer talán
jót derülnek bűnein.
2013. december 13.