tigris250 blogja

Én is voltam 20 éves,és éppen ilyen idős koromban jártam főiskolára.

Rengeteg tantárgyunk közül egy párat teljesen fölöslegesnek tartottunk.

H

Hogy ki melyiket,az változó volt.

A NYELVÉSZET nevű tantárgyi számomra is igen unalmasnak tűnt néha,pedig amúgy szerettem.

Szerintem a tanárunk is unalmasnak tartotta már a sok szövegelést,vagy nem volt kedve előadni,mert egy borús napon gondolt egyet,kitett a tanári asztalra egy gyönyörű vázát,és belerakott 2-3 darab száraz kórót. Mindenkinek adott pár papírlapot /íróeszközünk volt/,majd megkért bennünket írjunk valamit erről a beállításról,úgyszólván "képről."

Közölte,hogy nem kell nevet írni,az írások jeligések lesznek.

Kellőképpen meglepődtünk,egymásra néztünk,aztán elkezdtünk írni.

Semmi nem jutott eszünkbe.

Nem tudom ki kezdett el először írni,valószínűleg nem én.

Minden kezdet nehéz ugyebár,de előbb vagy utóbb mindenkinek a kezében elkezdett mozogni a toll.

Egymást is figyeltük,hogy ugyan ki hány sort írt le már.

 Olyan 10 perc után kaptam észbe,hogy ha mást figyelek,nem fogok írni semmit,úgyhogy belemerültem a témába, villámgyorsan elkezdtem figyelni hol a vázát,hol a kórókat,és írtam,írtam,írtam....

3 darab rajzlapnyi papírt írtam tele.../A 4-es/

Már azt sem tudtam,mit írok.

45 perc múlva mindannyiunk papírján állt némi szöveg.

A tanárunk pár nap múlva rangsorolt is bennünket.

 Második lettem.

Jó volt diáknak lenni! 

Az jutott eszembe,hogy mennyire hasonlítanak a házak egy emberi archoz.

A kertes házakon régebben általában az utca felőli fronton két ablak helyezkedett el,melyeket úgy hívtunk:ABLAKSZEMEK.

A kapu a szájat jelképezi. Régebben,ha sokat beszéltem,ami nem túl sűrűn fordult elő,édesanyám még meg is jegyezte:,akkora a szád,mint a Bécsikapu.

Megtörtént,,hogy az emberek,ha nem akartak valakit a házba behívni, a szóban forgó személlyel a kapuban beszéltek egy pár szót.

A beszélgetést jobb esetben csak ők ketten hallották,ha csak nem tartózkodott hallótávolságon belül valaki."Köztünk marad"-mondták,de ez egyáltalán nem volt biztos.

Nem mindenki lakhat azonban kertes házban,lakótelepek is épültek,melyekben a lakások sűrűn egymás mellett helyezkednek el.

A lakókat csak falak választják el egymástól,amik igen-igen vékonyra sikerültek.

Ennek következményeképpen szinte minden beszélgetést hallani lehet,ha akarja az ember,ha nem.Nem csak a beszélgetést,mást is.

Mert a falnak FÜLE van.

/Nekünk embereknek is van fülünk,de előfordul,hogy az egyik fülünkön be,a másikon ki.Ez tanulható./

Ha folyamatosan arra kell figyelnünk,hogy a saját nemzetünk valamelyik tagja hogy ver át bennünket,soha a büdös életben nem fogunk előbbre jutni.Szétszóródunk,és nem marad belőlünk semmi...de semmi.

Csak reménykedni tudok,hogy ez nem így lesz.

A 25. órában vagyunk.

Nincs mire várni.

Egy ismerősómmel többek közt egy csomag ceruzaelemet is vettünk egy szupermarketben.

8 darab volt egy csomagban,mindegyik más színű.A hátoldalát nem olvastam el.

Gondoltam jók lesznek még valamire..Otthon ki is vettem belőle 2 db-ot,és belehelyeztem a kis rádiómba/nem kínai/,amiből már kifogyott az elem.

A rádió néma maradt./nem fordítva tettem be,kétszer is megnéztem/

Aztán elolvastam a csomagolás hátoldalán lévő szöveget.Nem volt könnyű,hiszen a betűk olyan aprók voltak,hogy az olvasószemüvegen kívül még nagyító is kellett hozzá.

"Előre feltöltve azonnal használható.

Újratölthető.Kifolyásbiztos gázszerkezet"blablablabla stb.

Mivel a két elem nem működött a rádiómban két másikat tettem bele.

Érdekes módon ezek

 működtek.

Ekkor már kíváncsi voltam a miértre.

Rájöttem,hogy az először betett két elemet fel kellett volna töltenem,ahhoz hogy működjön,

a többivel /mivel azokat is kipróbáltam/ spontán,töltés nélkül is szólt a rádió.

Mostmár arra is kíváncsi voltam ki gyártotta és ki forgalmazta ezeket a " mágikus " elemeket.

"Gyártja:Germany/csak röviden/

Származási hely:Kína"

Nesztek.

/a sorkihagyás nem szándékos/

Az én gyerekkoromban még nem volt internet.A nyár egy részét rendszerint nagymamámnál töltöttem falun,ahol barátaim és barátnőim is laktak.Jó volt ide menekülni a város mérgező légkörétől és fülsüketítő zajaitól.A TV luxusnak számított,nem is volt még nekünk sem otthon,a faluban is csak egy,történetesen a legjobb barátnőméknél,akinek az édesapja bányász volt.

Nem volt színes,de minket ez nem érdekelt.

Ha volt valami érdekes műsor,szinte az egész falu össze lett trombitálva,ősszegyűltünk,és akár a szőnyegen ülve is végignéztük azt.

Nem volt túl nagy a szoba,ahol kuporogtunk,de elfértünk, és nem vitatkoztunk,hogy ki hol foglaljon helyet.

A tv-műsor közben nem beszélgettünk,utána annál többet.

A ház hátsó részében gyümölcsösfák pompáztak.A veteményeskertet  gondozni kellett, ezért a barátnőm édesanyjának nem sok ideje jutott velünk foglalkozni,hiszen dolgozni is járt a tsz-be.Mi azért időnként segítettünk neki.

Teheneket is tartottak a faluban,nekik is volt.

Még most is a számban érzem a frissen fejt tej semmihez nem hasonlítható lágy ízét,

amiből aztán túrót,tejfölt,és sajtot is készítettek.

Az egész napot szabad levegőn töltöttük,a szobába  leginkább aludni jártunk.

Nem volt még betonút a falun belül,négy kerekű járművek sem jártak még arrafelé. 

Néha lovaskocsik verték fel a port ,megtörve a néha már unalmassá váló csöndet.

Egy másik barátnőm,aki körülbelül annyi idős volt,mint én akkor /13-14/ egész nap a háztartással foglalkozott,főzőtt is a szüleinek,akik egész nap a mezőn dolgoztak.

Miután elfogyasztottuk a  megfőzőtt ebéd ránk eső részét,kivittük a libákat  legeltetni.

Utána jöttek a legények,mert akkor így hívtuk őket,így nagyobb társaság is  összegyűlt néha.Hoztak cigit is.Én is megpróbáltam elszívni egyet,de hányingerem lett tőle,úgyhogy nem kísérleteztem tovább.Nem mondtak semmit rám,befogadtak.

Szóval nem unatkoztunk.

A nap befejeztével elindultam nagymamámhoz,aki kemencében sült friss kenyérrel és süteménnyel várt engem.

Igazi sokszoknyás parasztasszony volt,tele őszinte szeretettel.

Megritkult ősz haját minden reggel kontyba fésülte,és este rózsafüzérrel a kezében aludt el.

Lavórban mosakodtam,olyan szappannal,amilyen éppen volt.

Az illemhely az udvaron foglalt helyet,  a folyó ügyeket a ház végében csobogó patak vizénél is lehetett intézni. 

Nekünk otthon volt angolvécénk,és fürdőszobánk is,de én mégis itt szerettem lenni jobban,mint a városomban.

Ma már szinte mindenki rendelkezik internetes hozzáféréssel,a személyes beszélgetések,találkozások háttérbe szorultak.

Virtuális puszikat,szíveket,öleléseket küldözgetünk egymásnak,hogy jujde szeretjük.

Messengeren Skype-on beszélünk,írogatunk egymásnak,ami nem is lenne olyan nagyon rossz megoldás,ha olyanokkal tesszük ezt,akik messze vannak tőlünk, és nem tudunk velük személyesen beszélni.

Élelmiszereink,amelyeket a boltokban vásárolunk,tele vannak adalekanyagokkal.

A friss tej íze már idegen számunkra./vannak kivételek/

Régen  jobb volt az élet,vagy mégsem?

Városon vagy falun jobb élni?

Ki  tudja.

Bemegyünk a boltba,és fizetünk az árúért. Ha van árú, és ha van pénzünk. 

De valami elveszett....amit nem lehet pénzért megvenni..és egyetlen boltban sem árulnak.

/ha valaki rosszindulatú, azonnal az fog eszébe jutni,hogy

"keresd meg",de ez engem már nem érdekel.

Írtam,amit írtam./

/ezt a kis szösszenetet nem azért írtam,hogy elolvassa valaki,de nem lenne baj,ha mégis...../

/ja,és a teljesség igénye nélkül/