kukkantsbeblogomba

Távol a csillag, de a szemed itt ég.
melegsége kelemes biztatás,
Sokan jönnek melegedni, varázsa
tekintetednek számomra büszkeség.

Forog a tudat nem látjuk, csupáncsak
követni szertnénk, angyali csodád;
magába mélyed aki nem így lát,

maga utján megy , kiséri búbánat.

Mogorvák vagyunk, gyakorta tétovák;
távol a csillag -, s nem érzek hiányt
helyette itt ragyogsz, mint egy virág.

Esős idő ha ver is, megyek tovább
csuromvizesen, itt vagy mellettem
nem botladozom sötétben sosem.

De már nincs akinek, a gyermek
nem érdeklődik, a telefonját nézi;
szeme előtt fura pofák nevetnek,
eszében a zavar egyre nő, nem érti
de vonzza a szemét látványa.

Az öregek szeretnek mesélni
türelmük végtelen, s remélnek
hogy egy napon magára talál a gyermek,
hogy egy napon magára talál a gyermek;
eltűnik a káosz a gyerek fejéből.

Ha gyér napfény táncol az éleken
s az arcodon villog mint hév szerelmes
bűbáj, ne fordulj el szép kedvesem
zavart se légy éppen most ily szemérmes.

Hadd gyönyörködjen lényeden szemem
színekbe ne mártsam pemzlim hiába
angyal portréd egy mozdulat nekem
faragjon vászonra ecsetem játszva.

Nem is állt meg az idő, csak kinyúlt,
mint Nemecsek parittyája, kicsapva,
hajítja messzi az öregedést.

Könnyen vetve el nehéz lelki súlyt;
fiatal marad súlytalan ki hagyja
óra számlapról a számokat levésd.

ma reggel fázni akart egy virág
leveleit reszketve fedte össze
akkurátusan egymásba, sírást
is véltem hallani, s köhögést persze

tüzet rakhatnék, ajánlottam fel,
de a kis fázós nővényke leintett,
vacogni én akartam - ne hergelj
pocsék orrfacsaró füsttel, ne bánts meg

eső is szemerkélt s végül aztán
zuhogva paskolta a kis csenevészt
s ekkor abba hagyta a csüggedést

kivert rajta, gyöngyözött kabátkáján
a veríték, folytak örömkönnyek
lemosta magát tisztára és szebb lett

Aránya létnek kanállal adagolt,
teás kanál szerelem, evő kanál
ürmös a köbméteren, untig habzsold
a kétes szeretet fájó fogalmát.

Öröm részed meglásd - egyre kevesebb.
Kiálts, követelj amennyit egy állat
kiérdemel,ingyen mér a mérleged;
tenyered se kérgesedik s leváltnak.

Kevert, barna levegőt liheg újfent
jövő szele. acél tüdője köhögést
is létrehoz, robot vagy idelent,
s a nyár cseni csöpp erejét miközénk.

Ideák préselt képe ragacsos folt
hiába ad, ott az a gép beletúr,
mint hajba a kéz, korom és hadoszlop
előtt almafalomb korán lepusztul

Epedús légtérbe szórt kence nektár
mint az aknák várnak rám, taposni kell
közepébe, és felemásra lehánt
titkok mesegörcse szép pörhüvely