Poór Edit -Eci blogja-

Európában javában folyt a háború. Az Amerikaiak szándékosan távol maradtak, bár Japánnal politikai nehézségeik akadtak. Japán ugyanis elkerülhetetlennek tartotta a háborút Amerikával. Területek elfoglalásával akarta biztosítani háborújához, a további nyersanyagot, ezért Kínával is hadakozott. Amerika a Japánok hódító politikáját nem nézte jó szemmel. Ezért megszüntette a kereskedelmet Japánnal.

Pearl Harbor egy kis békés sziget, Csendes – óceán egyik ékköve. Az öbölben neves csatahajók sorban, ez Amerika büszke nagy flottája. Csodálatos e táj látványa.  Szikrázó napsütés hatja át a völgyet az ég sziluettje egybeolvad, óceán vizének kékjével. A hadihajók békésen ringatóznak hullámzó vízen.

A kadétok ébredeztek és őrségváltáshoz készültek. Hétvége volt éppen, ekkor még nem sejtették milyen ármányt hoz a következő óra. George, az őrségváltást követően készült elhagyni a hadihajót, mert hétvégére kimenőt kapott.

Családjához készült, rég nem volt már otthon. Ők egy közeli kis faluban laktak. Sok volt a munka mezőgazdaságukban, így elfért a segítsége. Éppen el akart indulni a motorjával, amikor egyetlen pillanat alatt pokollá vált a térség. Rémülten eszméltek fel a kadétok, hogy váratlan támadás érte őket. George, azon nyomban visszarohant a hadihajóra, hogy segítsen bajtársainak. Fegyverük után rohantak, de már a hajójukat torpedó érte. Japán vadászgépek sora bombázta a térséget.

Japánok három hullámban tervezték a háborút Pearl Harbor ellen Jamamoto tengernagy vezetésével. Első hullámban az amerikai flotta került óceán mélyére. Legsúlyosabb veszteség, Arizona nevű csatahajón következtek be az első támadás során. Ezen szolgált George  is, megsebesült, de még el tudta hagyni a hajót. Elérte a kórházat, egyik sebesült társával támogatták egymást. Eközben a második hullámban, tovább támadták a hajókat, amelyek csak kisebb sérüléseket szenvedtek el és a repteret. Bombázás alá vették az egész területet.

Égi háború zajlott, Pearl Harbor felett! Fejvesztve menekültek az emberek, romokban menedéket kerestek. Kórházban egyre több lett a sebesült. De a légi támadás, ide is lecsapott kíméletlenül. Halottak és sebesültek száma folyamatosan nőtt, így a sebesültek ellátása, már nem volt orvosolható. A támadásban több mint kétezren haltak meg. Megsemmisült a sziget reptere, vele együtt Pearl Harbor légtere.

A második hullám után elcsendesedett a táj. Hatékony támadásuk miatt, szükségtelenné vált a harmadik hullám. Amerika súlyos veszteséget szenvedett, így a flottát fél évre megbénította. A hadüzenet már későn érkezett, ezért az Egyesült Államok megvádolta Japánt, a hadüzenet nélküli támadással.

Sok amerikai család élete megváltozott ebben a háborúban és veszteségeikben. George szülei, hiába várták haza fiukat. Csak egy távirat adta hírül, hogy a váratlan támadás során bajtársaival együtt hősi halált halt. 

A nemzet döbbenten hallgatta Roosevelt elnököt, aki a támadást, 1941. dec. hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Másnapra már a háború, világháború méretűvé kiszélesedett. USA belépett a háborúba és válaszul megtámadta Japánt.

            A Csendes – óceáni háborúban, ami Amerika és szövetségesei, valamint Japán között zajlott közel negyvenezer katona vesztette életét. Amerika utolsó hadművelete, Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba támadása volt. 1945. augusztus hatodikán és kilencedikén, melyben több tízezer civil is meghalt.

 

Debrecen, 2020. 10.

              János, István, György és Pál a pesti jogi egyetem hallgatói voltak. Abban az időben, mint ahogy általában a diákok, különböző kávéházakban gyűltek össze megvitatni az éppen aktuális helyzetet. György és barátai törzshelyüknek a Pilvax kávéházat választották. Szerettek itt lenni, hiszen az akkori Ellenzéki Kör tagjai is sok időt töltöttek ott és nagyon tisztelték őket.

            Irinyi József, aki szintén ennek a körnek volt tagja, megfogalmazott egy 12 pontos kérvényt és elhatározták, hogy benyújtják az országgyűlésnek. Eközben megérkezett a hír, hogy 1848. 03.13-án Bécsben kitört a forradalom és a bécsi tanuló ifjúság petícióját az országgyűlés elfogadtatta.

Ennek hallatán felbuzdulva Petőfi, Jókai és Vasvári 03.14 –én délután a kávéházban eldöntötték, hogy másnap az egész városban kihirdetik a 12 pontot. Megbeszélték, hogy kora reggel találkoznak a Pilvax kávéházban és addigra Petőfi megírja az alkalomhoz illő költeményét is.

Györgyék mindennek fül és szemtanúi voltak. Részt szerettek volna venni tevőlegesen is ebben a nagy horderejű dologban, szívükben hordozták a nép és az ország sorsát, így felajánlották a segítségüket. Másnap reggel ők négyen csatlakoztak legelőször Petőfiékhez. Mérhetetlen lelkesedés vett rajtuk erőt, amikor ott a kávéház előtt először szavalta el Petőfi a Nemzeti dal című versét,

„ NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!”

 és Jókai is felolvasta a 12 pontot.

„Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.'

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.

3. Évenkinti országgyülést Pesten.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

5. Nemzeti őrsereg.

6. Közös teherviselés.

7. Urbéri viszonyok megszüntetése.

8. Esküdtszék. képviselet egyenlőség alapján.

9. Nemzeti Bank.

10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.

11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

 

– Gyerünk, menjünk a jogi egyetemhez, már várnak bennünket a diákok! – kiáltotta György.

– Igen, ott is fel kell olvasni az iratokat! – folytatta István.

Így indultak innen együtt a jogi egyetemhez, ahol már a diákok nagyrésze valóban várta őket, hiszen Gyuri és barátai még előző este megvitték a nagy hírt hozzájuk. Amikor odaértek Pál rögtön kerített egy – egy széket is, Petőfi és Jókai számára, hogy ezen fenn állva szavalhassa el a versét, és hirdethessék ki a 12 pontot.

– Menjünk tovább, az összes egyetemhez és mindenhol olvasd fel a 12 pontot és te Sándor szavald el kérlek a Nemzeti dalt – vette fel Pál.

– Igen ezt kell tennünk! – válaszolták szinte egyszerre.

Sorra mentek tovább több egyetemre és folyamatosan gyűltek köréjük nem csak a márciusi ifjak, hanem az utca népe is. Már közel ötezren is összegyűltek, amikor elhatározták, hogy az első pontot, mindjárt meg is valósítják. A nagy tömeg ereje, hatalmas lendületet adott az eseményeknek.

– Az első pontot, mindjárt be is teljesíthetjük! – kiáltotta János.

– Menjünk a nyomdába és nyomtassuk ki az iratokat! – folytatta György.

– Jó lesz, és utána szétosztjuk a nép között, hogy olvashassák ők is – vetette fel István.

Ezzel mindannyian egyetértettek.

Így, egyből a Landerer nyomdatulajdonoshoz vették az irányt, hogy cenzúrázás nélkül kinyomtassák a Nemzeti dalt és a 12 pontot.

A tulajdonos előbb vonakodott, mert félt a következményektől, azonban János ismerte őt.

– Lajos kérlek! Segíts a nyomtatásban! – szólította fel János.

– Hogy gondoljátok ezt? Cenzúrázás nélkül? – kérdezte.

– Lajos, látod itt vagyunk, mi mindenféle képpen kifogjuk ezt nyomtatni, mert szét szeretnék szórni a nép között, hogy ők is ismerjék meg a követeléseinket és álljanak mellénk – folytatta János.

– De hát, mit csináltok? Ez forradalom! – mondta a nyomdatulajdonosa.

– Igen, az! – kiáltották egyszerre többen is.

– Ezennel, birtokunkba vesszük a nyomdát! – szólította fel János.

– Rendben, segítek – válaszolta beletörődve Lajos.

Landerer Lajos, látva az elszántságot és a tömeget, engedve a ránehezülő nyomásnak, a kívánt iratokat rögtön németre is lefordította. Majd kis idő elteltével, ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, cenzúrázatlanul, melynek példányait délig a szakadó eső dacára szétosztották az egyre növekvő nép körében.

 Mindeközben Petőfi újra elszavalta a Nemzeti dalt és Jókai felolvasta a 12 pontot. Megállapodás született arra, hogy délután három órakor találkoznak a Múzeum téren, ahol népgyűlést tartanak. Ezzel a nép fokozatosan fel is oszlott.

György és barátai már félórával korábban ott voltak, majd fokozatosan csatlakoztak a többi egyetemisták és az utca népe is. Három órára megérkeztek Petőfiék is, és újra elhangzott a Nemzeti dal, valamint a 12 pont. A nyomtatott példányokat az ifjak folyamatosan osztották szét az emberek körében.

Majd, elhatározták, hogy innen a városházára mennek, ahol átadják a 12 pontot és megsürgetik, hogy azonnal fogadják el. A tanácsterem megnyílt számukra és benyújtották a program pontjait, melyeket a tanácsjegyző tájékoztatása szerint el is fogadtak.

Táncsics Mihályt, akit állítólag cenzúra törvények be nem tartásával vádoltak és emiatt Budán fogva tartottak, követelték azonnali szabadon bocsátását. Ennek nyomatékául a tömeg el is indult Budára, Táncsics kiszabadítására, miután kimondták, hogy cenzúrai törvények náluk nincsenek.

A hatóság épületének udvarán gyülekezve, várták Táncsics szabadon bocsátását, mely rövid időn belül megtörtént. A nép ezután fokozatosan oszlott szét.

            Még aznap este a Nemzeti Színházban, a Bánk bán című darabot adták elő, a színészek mind feltűztek egy – egy nemzeti színű kokárdát. Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, majd elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Így szerzett érvényt a pesti radikális forradalmi ifjúság vér nélkül, a 12  pontnak.

 

Debrecen, 2021. március 15.

A második világháború zajlott. Minden felnőtt férfit besoroztak katonának a haza védelmére. Családok férfi nélkül maradtak. Csak nők és a gyermekek őrizték otthonaikat. Asszonyok mindennap remegő kézzel várták a postát, hogy kapnak – e levelet a frontról szeretteiktől.

Mária, egy vörös viasszal lepecsételt borítékot szorongatott kezében, mely a parancsnokságról érkezett. Behívó, a középső fia két hét múlva tölti be a tizennyolcadik életévét. Könnyekkel áztatva nyújtotta át Sándornak, aki még ifjú suhanc volt. Nincs mit tenni, a behívó parancs máris csatába szólítja, hogy férfiként hazáját szolgálja. Másnap reggel hét órakor már jelentkeznie kell a parancsnokságon létszám ellenőrzésre. Innen teherautóval szállítják őket tovább a vasútállomásra.

Édesanyja szorgosan összepakolta fia holmiait, sajnos volt benne tapasztalata, mert férje és nagyobbik fia már a fronton voltak. Róluk még semmilyen hírt nem kapott. Fájdalomtól nehezült szíve, hogy most Sándort is el kell engednie. Húga és öccse próbálta vigasztalni anyjukat, de bizony az ő szemükből is könnyek peregtek. Másnap korán reggel a család kiment a vasútállomásra, hogy ott még elbúcsúzhassanak majd Sándortól. Nehéz, időtlen várakozás volt ez. Egyszer csak begördült a peronra az ifjoncokkal tele katonai teherautó. Csendőr sorfal között terelték őket a vonat felé, már nem érintkezhettek hozzátartozóikkal. Sándornak szerencséje volt, a vonatablakból még látta családját és búcsúcsókot küldött feléjük. Néhány perc volt csupán és az elhangzó füttyszóra máris elindult a frontra. Hitte, még egyszer visszaérkezik majd családjához és boldogan ölelheti szívére őket. Remélte a háború után majd mindannyian úja együtt lesznek.

A vonat megérkezését követően szétosztották őket századokba. Sándor a gyalogosokhoz került, majd ismét teherautóval vitték a határ közelébe, ahol szolgálnia kellett hazáját.

Bajtársaival sáncot építettek, majd az árokban lapulva várták a gyalogos támadás megindítását. Fejük felett golyózáporok zúdultak, harcmezőn folyamatosan süvöltöttek a légitámadások bombái. Majd hirtelen hangrobbanás, egy pillanatra vészes csend, melyet felvált a segélykiáltás éles hangja. Feleszmélve látták, sáncukba történt a becsapódás.  Mindenhol repeszektől sérült, vérző katonák, kik görcsös fájdalmukban vívják a haláltusát. Sándor az ütéstől, mely mellkason találta, megremegett és összeesett. Az égő zsibbadás eluralta testét, fájdalmat már nem érzett, csak várta a halált. Utolsó képként csatamezőt, mint egy távoli fényképet vitte magával. Megrándult teste és elhagyta lelke.

Eközben, édesanyja szívszorongva várt híreket a frontról, férjétől és fiaitól. Pár nappal később, azonban csak egy távirat érkezett a parancsnokságtól. – fia, Sándor a harcmezőn, szolgálat teljesítése közben hősi halált halt. – Mária zokogva, összetört lélekkel görcsösen szorította magához a táviratot.  Sándort már hiába várja többé haza.

A fia holttestét közös sírba temették, az akkor ott elesett gyalogos század katonáival. Egy márványból készült hősi emlékmű áll sírjuk felett és rajta aranyozott betűkkel, hősi halált halt nevek. Ma is emlékeznek rájuk.  A háború túl sok áldozatott követelt szerte Európában. Nemzeti koszorút mindenkor tiszteletadással helyezik a márványkőtáblára, hazáért hősi halált halt katonák sírjára. 

Debrecen, 2020. 10.

 

 

 

A második világháború alatt, a náci rezsim erőszakkal alakította át Kelet-Európa összetételét. Az európai zsidóság tömeges kiirtása mellett döntött. A kontinens minden részén vasúthálózat segítségével deportálták a zsidókat otthonukból. Megkezdődött módszeres kiirtásuk az erre kialakított haláltáborokban. 1944 májusa és júliusa között a magyar csendőrök, német biztonsági rendőrség tisztviselőivel együtt közel 440 000 zsidót deportáltak Magyarországról. A legtöbbjüket Auschwitzba. Sokakat egyszerűen agyonlőttek.

A fajgyűlölet szikrája égett, aki zsidó származású volt, kötelezték, hogy kabátján sárga csillagot viseljen. Megalázó, megkülönböztetés, hovatartozás jeléül. Családokat szakítottak szét és gyerekek maradtak árván. Félelemben és bujkálva kellett élniük. A háború kegyetlenül elsodorta őket. Nem számított a sok emberélet, csak a hadvezérek győzelme és őrült, kegyetlen gyilkos tervük kivitelezése.

Ódon bérház, körben függőfolyosóval. Több zsidó család is lakott itt. Rettegve teltek napjaik, hogy kire, mikor kerül sor. Egyik hajnalban, nagy zörgésre – csörgésre ébredtek a lakók. Katonai teherautó hajtott be az udvarra. Megszállták a lépcsőházat és minden ajtón dörömböltek. A zsidó férfiakat szedték össze. Józsika még csak hat éves volt, sírva ölelte át édesapja lábait. A csendőr durván ellökte, hogy a fiú földre esett. Édesanyja, féltőn szorosan ölelte fiát magához. A csendőr hangosan ordított és a puskáját is rájuk szegezte. Mozdulni sem mertek, csak könnyeik folytak félelemtől torzult arcukon.

 A férfiakat feltuszkolták a teherautóra. Egy közeli hatalmas tűzfal elé vitték, ahol sorba állították őket, arccal a fal felé. Józsika édesapja ekkor már tudta, hogy semmi esélye a túlélésre és soha többé nem látja viszont szeretett családját. Hátuk mögött felsorakoztak a katonák is. Az elhangzó a parancsszó után, hatalmas robajjal dördült el a sortűz. Férfiak többsége holtan rogyott össze a kőfal előtt. Néhányan csak megtántorodtak, így Józsika édesapja is, akit a tenyerén és vállán ért lövés. A golyó erős ütésétől falnak esett, de mire feleszmélt volna, már újabb sortűz dördült el. Fájdalmat már nem érzett, kívülről látta testét, amit arccal a földre borulva fekszik a kőfal előtt.

A kivégzésnek hamar híre ment. Józsika, édesanyjával egyedül maradt. Az egyik távolabbi rokonok, magukhoz vették őket. Nagy összefogás volt ekkor az emberek között. Sokan bújtatták a zsidó származásúakat. Pedig tudták, hogy saját életüket is kockáztatják vele.

A rokon család vidéken lakott egy kertes házban. Józsika édesanyja a háztartásban segített, volt bőven teendő. A házaspár Rezső és Jolán a negyvenes éveikben jártak. Két gyermekük volt, Sára és Ödön, pár évvel voltak csak idősebbek Józsikánál. Nagyon jól kijöttek egymással. Ödön volt az idősebb és ő még a háború kitörése előtt járt iskolába, így tudta tanítani a kisebbeket.

A felkelő Nap hajnal sugara épp csak megvilágította a kis város utcáit, amikor katonai teherautók zaja verte fel a nyugodalmas csendet. Mindenkiben még a vér is meghűlt. Csendőrök és német katonák ugráltak le a kocsiról és szétszóródva nyomultak be minden házba. Családokat tereltek a teherautóra, közöttük voltak Józsikáék is. Egyből a vasútállomásra szállították őket. Ott szétválogatták a férfiakat, gyerekeket, nőket. Külön csoportba terelték, elszakították a családokat egymástól. Rezsőt, Ödönt, és Józsika édesanyját a vagonokba kényszerítették.

            A tehervagonokon ott volt a jel. Könnytől áztatott arcok, fájdalomtól remegő kezek, még utoljára búcsút intettek. Sípszó hasított a levegőbe, halálvonat elindult velük utolsó útjukra. Megtört szívvel, alázatos lélekkel, adózzunk emlékművük előtt tisztelettel.

Debrecen, 2020. 10.

        Atlantisz, az Atlanti – óceánban fekvő sziget, hatalmas királyság, fejlett civilizációval, akik különleges erkölcsi érzékekkel rendelkeztek. Ma csak az Azori – szigetektől a Bermudák tájáig húzó hegyhát mutatja az eltűnt földrész nyomát.

        Egykor a létezői három – négy méter magasak, izmos testalkatúak, a szőke hajukkal és kék szemükkel beleilleszkedett az Aranyváros képébe.  Angyalokkal kommunikáltak, fejlett technológiájuk egyedülálló, kultúrájuk és társadalmi életük rendezettsége, valamint magas etikájukról híresek voltak. Olykor 280 évig is eléltek és nem ismerték a halál fogalmát, mivel tudatosan tértek át a fizikai létből a szellemi létbe. Nem öltek sem állatot, sem embert, mert Istennel és a természettel tökéletes egységtudatuk nem engedte. Egyik fő mondatuk „Amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled, azt ne cselekedd másokkal sem!” Ettől függetlenül, nem volt egyforma sem tudásuk, sem felelősségük. A tudás birtokosai papok, főpapok, akik egyben beavatottak és a nép tanítói, gyógyítói voltak, összesen 144– en. A szeretet és az erő, tökéletes harmonikus rezgése tartotta egyensúlyban a Földet is. Ismerték a gyógyítás ősi technikáit, kristálygyógyítást, fénnyel való gyógyítást és az energiával történő gyógyítást.

A főváros neve eredetileg Atlantisz, de később az egész birodalom neve lett. Az akkori idegenek csak úgy emlegették az „Arany Fény Birodalma”, kereskedelmi célból látogatták őket. De az atlantisziak is közismerten jó hajósok voltak, 50 méter hosszúságú tengerjáró hajókkal rendelkeztek, amikkel folyamatosan járták a világ óceánjait.

A főváros egy elnyúló domboldalon terült el. Tizenkét gyűrűt formálva, minden gyűrűt egy fal határolt, mely egy meghatározott drágakő és a hozzátartozó angyal rezgését bocsájtotta ki. Minden falon egy kapu vezetett át, fal mentén egy kör alakú utcába nyílt. A kapukat egyenesen vezető út is összekötötte a dombtetőig, itt állt a főtemplom. A közepén egy hatalmas hatszög alakú csillag, aminek falait tiszta aranybevonat díszítette. Ez a hatszögű, csillag – terem körül, tizenkét kör volt aranyból. Minden körön, tizenkét félember nagyságú óriás drágakő állt. Jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, sardonyx, sarder, krizolit, berill, topáz, krizopráz, hyacint, ametiszt. A birodalmat tizenkét királyság alkotta, minden királyság saját feladatkörrel rendelkezett. Évente egyszer birodalmi találkozóra gyűltek, ilyenkor tizenkét napon át tanácskoztak.

A Kilencedik királynak, született egy fia és két lánya. A fiú bátor, erős férfiú lévén, flotta parancsnokaként szolgált. A nagyobbik leány, papnőként töltötte be hivatását. A kisebbik, még fiatal kora miatt, nem döntött, hogy mivel tudná emelni a királyság színvonalát. Érdeklődése sokrétű volt.

Egyik alkalommal, amikor a szomszédos Lemuria szigetéről kereskedők érkeztek. Éppen a kikötőben nézelődött a Kilencedik király kisebbik lánya, Csillagszem. Nevét a szikrázó, fénytől ragyogó, tiszta szeméről kapta. Aki belenézett, nem szabadult tőle, szinte vonzó mágikus tekintete, mindenkit elbűvölt. Így járt a hajó kapitánya is. Először elcsodálkozott, hogy egy ilyen teremtés, mit keres a kikötőben. Nem hagyta nyugodni, így oda ment hozzá és kérdezősködött tőle. Közben tekintete, a leány szemében megakadt.

E közben a kereskedelem végcéljához ért és a hajónak indulnia kellett vissza Lemuriára. Érzékeny búcsút vettek egymástól. A leány szívét is elhódította a kapitány. A király nem örült ennek, hiszen a Lemuriaiak, alacsonyabb rendet képviseltek. Csillagszemnek az Atlantisziak magasabb rendjéből lehetett volna párt választania. Ám a fellángolt szerelmi tűz olthatatlan volt, mindkettőjük részéről. A Lemuriaiak, persze örültek ennek a frigynek, hiszen betekintést nyerhettek ez által, az Atlantisziak titkaiba. Ez volt minden óhajtásuk.

Atlantiszon régi szokás volt, hogy főpap előtt egy szertartáson, kötik össze frigyüket a fiatalok. A könyveiket vékony fémlapokból készítették. Ám létezett egy úgy nevezett élőkönyv. A két lélek szabad akaratú döntése, hogy ezt a ceremóniát választják, vagy a hagyományosat.

Csillagszem és a kapitány az élőkönyvvel való frigykötést választották. Amennyiben ezt egy akarattal olvassák, betűi fénylőn lángoló sorok. Kötésük nem csak egy életre szól, hanem elkíséri őket a szellemi létükbe is. Ez azt jelenti, hogy az élet körforgása során, minden létezésükben csak egymással lépnek frigyre, soha nem válnak el egymástól. Ha mégis valamilyen oknál fogva, az egyik lélek úgy gondolja, hogy e lélekegyesítő rítust feloldja, főpap előtt újra egy akarattal, az élőkönyvet olvasva a lelkük szabadságát visszakapja. A Kilencedik királyságban, hosszú ideig boldogan éltek Csillagszem és a kapitány.

A Lemuriaiak egyre többet tudtak Atlantisz titkairól és irigykedtek rájuk. Sajnos idővel az Atlantisziak is elkezdtek távolodni az isteni elvektől. Egyre inkább belesüllyedtek az anyagi világba. Elhatalmasodott rajtuk a gőg és az önzés. Versengés alakult ki a két sziget és lakói között. A mágusok nem bántak megfelelően erőforrásaikkal.  Óhatatlanul nagy kozmikus erőket szabadítottak a Földre. Amikor felborult az egyensúly, és az erő valamint a hatalom kezdett túlsúlyba kerülni, a természeti katasztrófák elkerülhetetlenek lettek. Egyre sűrűbben fordultak elő. A megtévedt emberi sokaságot már nem lehetett visszafordítani. Ezért az egész szellemcsoportnak egyszerre kellett távozni, hogy a még itt maradt fejlődő és haladásra képes embertömegek lelkét, ne tudják megfertőzni eltévelyedésükkel. A sziget virágzó társadalma megsemmisült.

Egyik éjjel megrendült a Föld és döbbenetes, félelmetes morajlás hallatszott a mélységből. Az emberek fejvesztve rohantak ki palotáikból és a romok ezrével temették maguk alá a menekülőket. Másnap, még egésznapon keresztül tartottak a különböző mértékű Földrezgések. Így az Atlantisziaknak volt idejük felkészülni a menekülésre és a hajójukkal szétszóródtak a világban. Ezért nem pusztult el mindenki. Estefelé már a tengerparti városokat elöntötte a víz, szörnyű sötétség lett és hatalmas szél orkán kerekedett. A vihar tajtékos hullámokat korbácsolt fel a haragvó óceán vizén. Ekkor hirtelen süllyedni kezdett az egész világrész. A hajnal sugarai már csak a sík tenger felszínét érintették.

Később Lemuria is elsüllyedt, az Indiai óceán mélye lett temetője. Így tűnt le egymás után az emberiség bölcsője, ősi kultúrák léte.

Atlantisz 9000 évvel ezelőtt, egyetlen éjszaka alatt süllyedt óceán mélyére. Nem maradt más belőle, mint néhány sziklás sziget, a legmagasabb hegycsúcsok kiemelkedő ormai. Az elsüllyedt világnak, már óceán a hazája. Korall erdő fon sűrű fátylat rája, ez az Atlantisz históriája.

 

Debrecen, 2020. 12. 31.